zöldhulladék kategória bejegyzései

Zöldhulladék biológiailag lebomló hulladék – gyűjtsük szelektíven

Zöldhulladék biológiailag lebomló hulladék – gyűjtsük szelektíven
5 (100%) 16 szavazat

Zöldhulladék

zöldhulladék
zöldhulladék

A lehullott falevelek, ágak összegyűjtésekor, fűnyíráskor is fontos, hogy odafigyeljünk a környezettudatosságra, és a zöldhulladék-gyűjtést válasszuk! Ugyanis az így begyűjtésre kerülő zöldhulladék (fa- és bokornyesedék, nyírt fű, gyom), ahelyett, hogy elégetnék vagy lerakóra kerülne, komposztálás után újra visszakerül a természetes körforgásba.

Emiatt is fontos, hogy odafigyeljünk, mi kerül a zöldhulladék-gyűjtő zsákba. Semmiképpen se tegyünk bele fenyő- és tujaféléket, vagy diófalevelet és -gallyakat, ugyanis az előbbiek magas gyanta-, az utóbbiak magas olaj- és mérgezőanyag tartalmuk miatt nehezítik a komposztálás folyamatát.

Továbbá ügyeljünk rá, hogy a zsákba csak és kizárólag zöldhulladék kerüljön!

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság mint hulladékgazdálkodási közszolgáltató, 2005 óta szállítja el járatrendszerben Budapest mind a tizenkilenc zöldövezetes kerületéből a kerti zöldhulladékot, amelyet ezután a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban komposztálnak.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII. 31.) Kormányrendelet alapján 2016. január 1-től a zöldhulladékot a képződés helyén a zöldhulladék elkülönített gyűjtésének céljára gyártott gyűjtőedényben vagy biológiailag lebomló hulladékgyűjtő zsákban kell gyűjteni, kivéve ha a zöldhulladékot házi vagy közösségi komposztálás útján komposztálják.

A rendelet alapján Társaságunk 2015. december 31-ig a “hagyományos” FKF logós műanyag zsákokban szállította el a zöldhulladékot. 2016. május 31.-ig a lakosság kommunális hulladékot helyezhet ki ezekben a zsákokban. Az önkormányzatok által vásárolt zsákokat az alkalmazásukban lévő közmunkások közterületen lévő hulladékgyűjtésre használhatják a saját edényeik mellé kihelyezve.

Az új, biológiailag lebomló 100 l-es zöldhulladék-gyűjtő zsák a lakosság számára a 13. héttől 320 Ft-os áron elérhető az Ecseri Úti Központi Ügyfélszolgálati Kirendeltségünkön, továbbá a Társaságunk által működtetett hulladékgyűjtő udvarokban. A készlet feltöltése hulladékudvarainkban folyamatosan történik, a nagy érdeklődésre való tekintettel javasoljuk Önnek a telefonon történő előzetes érdeklődést a rendelkezésre álló mennyiségről.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Társaságunk saját értékesítő pontjain kizárólag készpénzes fizetésre van lehetőség. A zsákok ára az egyes viszonteladói partereinknél a fenti ártól eltérő lehet.

Előreláthatóan április közepén áll rendelkezésre az a zsákmennyiség, mellyel megkezdhető az Viszonteladói partnereink és az Önkormányzatok kiszolgálása. Addig is szíves türelmüket kérjük.

 

 

Zöldhulladék elszállítás Pest megye – zoldhulladekelszallitas.hu

Zöldhulladék elszállítás Pest megye – zoldhulladekelszallitas.hu
4.9 (98.18%) 11 szavazat

Zöldhulladék

zöldhulladék
zöldhulladék

A hulladék szervesanyag-tartalmának csökkentése kiemelt célja az Európai Unió környezetpolitikájának, mivel a hulladék szervesanyag-tartalmának bomlása következtében nagymértékben nő az üvegházhatású gázok mennyisége a légkörben.

A zöldtrágyázás élő növényekkel, helyben végzett trágyázási mód. A zöldtrágyának szánt gyors növekedésű és nagy tömegű biomasszát adó növényeket azért termesztjük, hogy a zöld részeket a talajba forgatva javítsuk a talaj fizikai és biológiai állapotát, a tápanyag-gazdálkodást, valamint hozzájáruljunk a szervesanyag mennyiségének növeléséhez.

A zöldtrágyanövények intenzív gyökérnövekedésükkel lazítják és drénezik a talajt (így csökken a pangóvizek veszélye), a föld feletti részek pedig védik a talajfelszínt az eróziótól, a közvetlen, erős napsugárzástól, a szél szárító és deflációs hatásától, a téli fagyoktól, valamint az intenzív záporok talajszerkezetet romboló hatásától.

Mivel a pilisborosjenői lerakó bezárta kapuit, így mindinkább nő annak a jelentősége, hogy mi is kerül a konténerbe.

Lehetőség szerint csak egyféle hulladékot tegyenek a konténerbe: vagy tisztán zöldhulladék, vagy könnyű (de akár vegyes jellegű) hulladékot, vagy inert, azaz le nem bomló hulladékot.